#felsőoktatási jelentkezési adatok

Közoktatás eduline/mti

Alacsony tanári fizetések, kevés felsőoktatásba jelentkező - így látja az országot az OECD

Magas a kora gyermekkori nevelésben részt vevők aránya, a magas szintű képzettséget jól megfizetik Magyarországon, kevés ugyanakkor a tanóra alapfokon, a felsőoktatásba pedig viszonylag kevesen kapcsolódnak be és alacsony a tanárok fizetése - többek között ez derül ki az OECD kedden Budapesten bemutatott tanulmánykötetéből.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.